Jelen pillanatban talán ez a legfontosabb kérdés a két tehetség
életében, ugyan is kapcsolatuk a napokban ismét véget ért. Nicole a The
Sun lapnak tett nyilatkozatában elmondta ezúttal tényleg vége van, habár
azt is hozzátette „szeretem Lewis és tudom, hogy ő is engem”, így hát
végleges szakításról most sem beszélhetünk.
A pár életében igencsak nőtt a feszültség már karácsony környékén is, valamint a határokat átlépő korkülönbség ismét közéjük állt. Az egykori Pussycat Dolls énekese gyereket és házasságot várt Lewistól, míg a bajnok harmadik címére akar koncentrálni.„Feldúlt vagyok amiatt, hogy ez nem működött. Ez volt a legnehezebb döntés, amit valaha is meghoztunk együtt. Nem kívánunk egymásnak sok szerencsét, és minden jót, mint mások.” – tette hozzá Nicole, aki számára még mindig nagyon fontos a versenyző.

forrás: GP-live.hu